Ahogy az ima átformál egy családot...

A Pompeji Rózsafüzér elimádkozása különösen is nagy kihívás ebben a rohanó és zajos világban. Mégis, ez az áldozat értékes felajánlás lehet mindazokért a kegyelmekért és ajándékokért, amelyeket életünk során kapunk, gyakran anélkül, hogy észrevennénk őket. Ha őszintén és teljesen megnyitjuk szívünket Isten végtelen szeretete előtt, a kegyelem bőségesen árad életünkbe. A rózsafüzér így nemcsak imádság, hanem belső átalakulás útja is, amelyen a Szűzanya minden lépésnél velünk van.

Többgyermekes édesanyaként számomra igazi próbatételnek ígérkezett, hogyan illeszthetem a mindennapok sűrű forgatagába a napi három rózsafüzért. Mégis biztos voltam abban, hogy szívem vágyik rá: az ima által közelebb kerülni Istenhez és drága égi Édesanyánkhoz. A „hogyan” azonban kezdetben még ködbe burkolózott.

Az első napokban próbáltam, valahogyan a napi teendők közé csempészni az imát. Hamarosan azonban ráébredtem, hogy sokkal mélyebb békét találok, ha az ima köré szervezem a napjaimat. Megtaláltam a helyet, a csendes időpontokat: gyakran otthon, a délelőtti órákban merültem el a rózsafüzér titkaiban, de nem egyszer az örökimádás kápolnában, ahol az Oltáriszentség csendes jelenléte valóságossá tette a találkozást.

Egyik este elhatároztam, hogy a gyermekeimet a rózsafüzér imádkozása közben altatom el. Szinte csodával határos módon pillanatok alatt álomba merültek. Megdöbbentett a nyugalom: még soha nem láttam izgő-mozgó gyermekeimet ilyen békében pihenni. Másnap este újra próbálkoztam, és már az első tized imádkozásakor hallottam, ahogy a gyermekeim hangja halkulva csatlakozik hozzám az imában… majd pillanatok múltán ismét csend, és mély, nyugodt álomba merültek. Így folytatódtak az esték, napról napra.

Megdöbbentő volt látni, hogy az ima nemcsak engem, hanem a családomat is formálja. Teltek a napok, majd egyik este férjem, aki addig nem imádkozta a rózsafüzért, csatlakozott hozzám. A következő este újra velünk volt… és így alakult, hogy ma már együtt altatjuk a gyermekeinket a rózsafüzér békét adó ölelésében.

Dicsőség érte a mi szerető és irgalmas Istenünknek, aki az imáinkat csendben, gyengéden formálja csodává!

Ezen az úton lépdelve tapasztaltam meg a Szűzanya gyengéd, mindent átfogó szeretetét. Ismét érezhettem - mint eddig oly sokszor - hogy oltalmazó jelenléte körülvesz, és soha nem hagy magamra. A folyamat ötvenedik napjáig nem érkezett válasz imáimra - legalábbis én ezt gondoltam - nem ismertem fel, hogy az a szándék, amelyet a szívem csendjében elé vittem, már meghallgatásra talált. Amikor végül felismertem, milyen finoman munkálkodott a kegyelem, mély meghatottság áradt szét bennem, csak álltam csendben, átadva magam a csodálkozásnak. A Jóisten különös és váratlan módon válaszolt, nem úgy, ahogyan én azt elképzeltem, hanem a leggyengédebb és legbölcsebb formában.

A válasz a Szűzanya szelíd közbenjárásán keresztül érkezett meg, mint egy láthatatlan ölelés, amelyben ott rejtőzött az Isten szeretetének teljes bizonyossága.

Ezért arra hívok mindenkit, hogy fáradtságot és időt nem sajnálva vesse bele magát az ima mélységébe. Isten mérhetetlen kincseket, kiapadhatatlan kegyelmeket tartogat számunkra, csak azt kéri, hogy szívünket átengedjük neki, hogy ott találkozhasson velünk.