Egy fiatal tanúságtétele

Egy nyári lelkigyakorlaton együtt ültem egy atyával az ebédnél, és áthallottam hogy erről a bizonyos “pompeji rózsafüzérről” beszélgetnek, amiről aztán én is kifaggattam.

Egy pár hónappal később hallottam, hogy van a plébániai közösségünkben egy asszony, aki nagyon szeretne áldozni, de nem teheti, mert a párjával nincsenek összeházasodva, és ezt a párja nem is szeretné, de már két gyerekük van.

Annyira nem ismertem ezt az asszonyt, de valahogy amikor találkoztam vele, akkor mindig annyi szeretet áradt belőle, hogy nagyon megsajnáltam, és gondoltam elmondok érte egy pompeji rózsafüzért.

Általában este imádkoztam, ezért volt, hogy elcsúsztam, és még 3 rózsafüzérem maradt estére, amikor már 6 óra múlva kelni kellett, de mondtam anyukámnak, hogy ha az ima miatt maradok fent, akkor nem leszek fáradt. És meglepő módon tényleg elég jól bírtam a sok éjszakázást.

Bár már több mint egy éve imádkoztam a rózsafüzért, és jártam lelkigyakorlatokra is, mégis úgy éreztem, hogy ameddig nem töltöttem ennyi időt Istennel, valahogy nem igazán ismertem Őt. Ahogy az ima egy párbeszéd, és az emberi kapcsolatokban is a párbeszéd által ismerjük meg egymást, úgy az imában is ez történt Istennel és velem. Így az 54 nap alatt sok, hosszú esti beszélgetésünk volt :)

Egyik este azonban nagyon fáradt voltam, és még mind a 3 rózsafüzérem hátra volt. Ültem az ágyamon, és úgy éreztem, mindjárt elalszom. Gondolkoztam, hogy kéne valami izgalom, ami adna egy kis löketet a vérkeringésemnek, hogy el tudjam imádkozni a maradék imát, de nem jutott eszembe semmi. Majd pár percre rá megláttam, hogy egy óriási pók próbál meg átszaladni a szobám egyik végéből a másikba. Nagyon megijedtem, mert eléggé undorodom a pókoktól, de végül nagy nehezen elkaptam és összenyomtam.

Milyen viccesen elintézte Isten, hogy a hátralévő imát 100%-os éberséggel el tudjam mondani.

Akkoriban még sokat játszottam a számítógépemen, és kifejezetten emlékszem egy helyzetre, amikor egy játékon keresztül juttatta Isten eszembe hogy aznap misére kéne menni.

Megtapasztaltam, hogy az idő az ember legértékesebb dolga, és Isten nagyra tartja, ha a legértékesebb dolgunkat adjuk neki, az időnket.

Egyik este a szüleim nem voltak itthon, ilyenkor általában kihasználtam a lehetőséget hogy játsszak, és most is ezt szerettem volna tenni, de végül egész este a rózsafüzéreket imádkoztam. Ezt az imát még jobbnak, értékesebbnek éreztem.

Rájöttem, hogy a mindennapos mise létfontosságú, és érezhetően nagy így a különbség az Istenkapcsolatomban, mintha csak vasárnap járnék.

Szépen végére értem az 54 napnak, majd igazából elkezdtem várni.

Szinte napra pontosan 1 évvel, miután befejeztem a pompejit, egyik nap, amikor felkeltem a délutáni alvásomból, megnéztem a telefonomat, és egyetlen értesítést láttam rajta, ahogy a plébánosom továbbított egy üzenetet, amit neki írt az az asszony, akiért én imádkoztam.

A férjét meghatotta Isten, és az atya tanítása, így megházasodnak egyházilag, és rendezett lesz a házasságuk, így az asszony tud majd áldozni.

Akkor nem tudtam mást tenni, csak ott helyben elkezdtem sírni. Ez tényleg megdöbbentő volt.

Azóta már megvolt az esküvőjük is, és utána találkoztam többször is a fiúkkal, és olyan jó volt látni, hogy úgy csillog a szeme, mint talán előtte még soha.

Egy győri édesanya tanúságtétele

2022 tavaszán eljutottam Margaritha nővér lelkigyakorlatára, ahol azt a kegyelmet kaptam, hogy “beleszerettem” a Rózsafüzérbe. Attól kezdve minden nap örömmel imádkoztam el.

Aztán két hónappal később eljutottam egy medjugorjei zarándoklatra, ott pedig olyan lendületet kaptam az imádságban, hogy volt olyan nap, amikor 5 Rózsafüzért is el tudtam imádkozni – mondtam mosogatás, teregetés, takarítás, vezetés, alvás, sőt még beszélgetések közben is – azaz amikor csak tudtam.

Aztán szeptemberben egy ifi összejövetelen a hajnalig tartó beszélgetés során szóba jött a Pompeji Rózsafüzér. Egy 18 éves fiú a korábbiakban már végigimádkozta az 54 napot. A jelenlévő fiatalok közül pont akkor kezdtek bele többen egy újabb 54 napos imába. Hallgattam őket és azt éreztem, hogy tükröt tartanak: még 20 évesek sincsenek és a Pompeji Rózsafüzért mondják, én meg itt vagyok negyvenen túl és eszembe sem jutott megpróbálni, sőt eddig inkább lemondóan legyintettem, hogy nekem erre úgysincs időm. Ők úgy beszéltek, hogy nem volt bennük kétely, hogy ne sikerülne. Még ott éjszaka, a beszélgetés során eldöntöttem, hogy én is elkezdem - könnyebb lesz, ha erősítenek benne és együtt számoljuk a napokat.

Az imát egy, az Isten felé teljesen zárt szívű emberért mondtam, hogy megtérjen - ez másfél éve volt. A nagy változással járó megtérés látható formában még nem történt meg, de hiszem, hogy a Jóisten folyamatosan formálja a szívét, a Szűzanya közbenjár érte, és a Pompeji Rózsafüzér egyszer majd teljesen megtermi gyümölcsét.

Amikor letelt az 54. nap is, nagyon boldog voltam, hogy sikerült végigmondanom. Benne voltam a lendületben, egy komoly imaszándék is “szembejött”, ezért rögtön belevágtam még egy Pompejibe.

Ez viszont már nem volt olyan egyszerű. Az utolsó két-három hétben már nagyon küzdöttem az idővel, a kitartásommal - advent utolsó hetei voltak karácsony előtt, a vele járó rengeteg tennivalóval, de sikerült befejeznem - hála a Jóistennek! Ez utóbbi gyümölcs is még “érésben van”, de ahogy a tanúságtételeket hallottam-olvastam a Pompeji Rózsafüzérről, türelemmel kell várni.

És hogy milyen bőkezű a Jóisten és a Szűzanya: a 2x54 napos “imamaraton” során sok-sok választ és kegyelmet kaptam a saját életemre vonatkozólag. Olyanokat, amelyekre egyáltalán nem számítottam, illetve a Jóisten megerősített az életem több területén.

Hatalmas az Isten – ahogy szokták mondani. És tényleg... HATALMAS! Hála Neked Istenem!

Egy fiatal tanúságtétele

A pompeji rózsafüzérről még korábban egy atyától hallottam, és azóta már el is végeztem többször. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy ez egy komoly dolog, és ezt az imát bátran lehet nagyon reménytelennek tűnő dolgokért is felajánlani.

Volt egy lány, akit csak látásból ismertem, majd egyszer a barátaimtól hallottam, hogy öngyilkosságot kísérelt meg nemrég, és egy ideje nagyon megzuhant az élete, több féle antidepresszánst és drogokat használt. Szóval úgy érzékeltem elég mélyen volt.

Akkor egy pár hónapig nagyon el voltam foglalva, de megfogadtam, ha az elfoglaltságaimnak vége lesz, akkor el fogok mondani érte egy pompeji rózsafüzért. És így is lett.

December 31-én elkezdtem imádkozni a pompeji rózsafüzért, viszont aznap még csak 1 rózsafüzért mondtam el, amikor már megérkeztem a szilveszteri buliba a barátaimhoz. Ez pedig ahogy későre járt az idő kezdett aggasztani, hogy az első napon rögtön elbukok, és nem tudom végigmondani az imát. Majd elég kalandos módon kiszöktem a mosdóba, ahol elmondtam még egy rózsafüzért, a harmadikat pedig már a hajnali órákban sikerült, mielőtt a szőnyegen feküdve megpróbáltam volna elaludni.

Ezek után megtanultam hogy figyelnem kell a körülményeimre, és terveznem is kell az imával, mert ha törik, ha szakad, akkor is el fogom mondani minden nap a 3 rózsafüzért.

Az 54 nap alatt én is érzékeltem hogy megkörnyékezett az átlagnál sokkal több, sötét, depresszív gondolat, és ezekkel küzdöttem. Kicsit mintha átvállaltam volna a lánytól a szenvedéséből. Ekkor az életben is sok nehézség felhalmozódott, de igyekeztem úgy megélni, hogy mennyi mindent felajánlhatok ezért a lányért.

Egy edzés után kiderült, úgy megsérültem, hogy több hónapig nem sportolhatok, ami nagyon elkeserített, de vígasztalt az a tudat, hogy ezt mind felajánlhatom azért, hogy valakinek jobb legyen.

Majd amikor az 54 nap végére értem akkor valahol elengedtem a dolgot, hogy innentől majd Isten dolgozik amikor Ő jónak látja. Közben 1-2 alkalommal beszéltem is ezzel a lánnyal, és ami meglepett, hogy bár nem túlzottan vallásos, de mondta, hogy egyik éjszaka nagyon úgy érezte, hogy imádkoznia kell.

Ezek után csend volt igazából, haladtam tovább az életben. Majd egy fél évvel később több ember meglepetten újságolta nekem, hogy hallottam-e mi történt azzal a lánnyal akiért imádkoztam? Azt mondták nagyon megváltozott, újra normálisan öltözködik, és mintha meggyógyult volna.

Majd megint beszéltem ezzel a lánnyal, és azt mondta, sokkal jobban lett. 3 féle antidepresszánst / nyugtatót szedett, és minden gyógyszerről teljesen leszokott.

Úgyhogy akkor nagyon hálát adtam az Istennek, mert rendkívül szépnek találtam, hogy Isten milyen mélyen lévő embereket is fel tud segíteni.