Egy férj tanúságtétele a feleségéről
- Miklós Keszei
- Oct 6
- 1 min read
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Isten dicsőségére és a Szűzanya tiszteletére szeretnék tanúságot tenni a közelmúltban zárult imahadjáratomról. A pompeji rózsafüzért feleségemért imádkoztam június eleje és augusztus eleje között, mert (hosszú évek óta) súlyos alvásproblémákkal küzd, amelyek erőteljes kihatással vannak a mindennapjaira, egészségére, arra, ahogyan a családunkban jelen tud lenni. Évek óta keressük mindennek az okát, de sem orvosi, sem pszichológiai vonalon nem jutottak semmi érdemi eredményre a szakemberek. A szellemi térben vívjuk hát érte a csatát. Feleségem az elmúlt évek alatt többször volt depresszióközeli állapotban, vagy egyenesen enyhébb depresszióban, többször voltak öngyilkos gondolatai is a krónikus kialvatlansága miatt. Előfordult, hogy két héten keresztül csak napi 1-4 órát aludt.
A gyógyszerek legfeljebb néhány napig segítettek, azt követően rögtön jelentkeztek a mellékhatásaik, később pedig az elvonási tünetek. Ez azokra a szerekre is igaz volt, amelyeket szakorvos kollégái azért javasoltak, mert a tapasztalatok szerint mint új generációs gyógyszerek, már nem addiktívek.
A pompeji rózsafüzér kezdete után szinte azonnal érződött az ima hatása: nagyon gyorsan a felére csökkent azoknak az éjszakáknak a száma, amikor bármekkora adag (akár egy negyed) gyógyszerre is szükség lett volna ahhoz, hogy az éjszaka során végre elaludjon, ezzel párhuzamosan folyamatosan emelkedett a jó alvással töltött éjszakák száma. (Minderről naplót vezet, tehát a számokat és trendeket pontosan nyomon tudjuk követni) Ahogy haladtunk előre a pompeji napjaival, egyre ritkultak a rossz éjszakák.
Ezeken felül napközben egyre több energiája volt, egyre minőségibb napjai lettek, egyre több mindent tudott a gyerekekkel csinálni, nagyobb odaadással és többet tudott velük lenni, foglalkozni.
Az én személyes kapcsolatom pedig elmélyült a Szűzanyával, akinek hathatós anyai pártfogását tapasztaltuk meg. Hála és dicsőség legyen az Istennek mindezért és köszönet Égi Édesanyánknak!
