Tanúságtétel egy fiataltól

A szeptemberben kezdődő együttimádkozáskor ismerkedtem meg előszőr a Pompeji Rózsafüzérrel. Már azelőtt is szerettem a rózsafüzért mondani, de nyilván napi három már teljesen más. Kicsit meg is rökönyödtem az ima mennyiségétől, hogy hogyan kéne ezt beilleszteni a napjaimba, de aztán úgy gondoltam ezt az alkalmat nem szabad kihagynom, így belekezdtem.

Az első hét bizonyult a legnehezebbnek, mert fel kellett bolygatnom a napirendemet és  több áldozatot kellett hoznom. Viszont hála Istennek sikerült belejönnöm. 

Szóval ez volt az első Pompejim, azóta pedig folyamatosan mondom, most kezdtem el nemrég az ötödiket. Most már egészen a napjaim része lett. Hiába tűnik nagyon soknak ennyi ima, tényleg hozzá lehet szokni. Ráadásul teljesen beleszerettem a Szűzanyába és a szentolvasóba. Nem tudnám elképzelni az életemet a rózsafüzér nélkül, sőt a Pompeji Rózsafüzér nélkül! Azt vettem észre, hogy ez a leghatékonyabb a szüntelen imára. Hiába mondom majdnem mindig amikor van rá lehetőségem, házimunka, utazás, zuhanyzás közben, iskolában szünetben, órákon, nem nagyon fogynak el az Üdvözlégyek és ez arra kényszerít, hogy folyton Istenre figyeljek és ne felejtsem el Őt. Ha meg mégis elfogynak, akkor úgyis elkezdhetek egy másikat.

Persze ezeket a lelkigyakorlatokat másoknak ajánlom fel, de nekem is nagyon gyümölcsöző tud lenni, amint azt le is írtam. 

Négy rózsafüzért mondtam/mondok a saját intenciómra és egyet a Szűzanyának ajánlottam fel. Habár még nem látok semmi változást, a többi tanúságtételt olvasva teljesen bízok a Szűz Mária közbenjárásában!